átalakítás

Itt végigkövetheted azt, ahogyan a Műhely, az Alkotóműhely, a Ház alakítása során hasznosítjuk a bútorfestésben rejlő sok-sok lehetőséget.




Alkotóműhely – tervek

Régóta szerettünk volna egy belvárosi műhelyt, de nem gondoltuk, hogy ez az álmunk ilyen hamar megvalósul! 🙂 – Ezentúl a VII. kerületi Alkotóműhelyünkben várunk szeretettel workshop-jaink alkalmával.

Tovább >

A Műhely – a blogíró-sarok (12)

Az itthoni műhelyem szépítése az utóbbi évben igencsak hátrasorolódott, pedig itt már a berendezkedés örömteli része: a dekorációs fázis zajlik éppen.:  A „blogíró”-sarok például körülbelül másfél éve alakul (úgy emlékszem, hogy a fotel kárpitozása 2017 nyarán készült el), pedig alig néhány elemből áll csak össze.

Tovább >

A tejfesték mint táblafesték

A Műhelyben már régóta esedékes a beépített szekrények ügye. A tartógerendák elé nem húztunk falat: egyrészt a régi fenyőgerendák sokat hozzáadnak a Műhely rusztikus hangulatához, másrészt a mögöttük lévő tér mind kihasználható tárolásra. A szekrények frontjai így gyakorlatilag két 5 méter hosszú falszakaszt tesznek majd ki. Ez elég nagy felület ahhoz, hogy a megjelenése alapvetően meghatározza a Műhely hangulatát, ezért arra gondoltam, hogy a frontokat hatalmas krétatáblákként hasznosítom majd. 🙂

Tovább >

A Műhely – létrapolc (9)

“Lányom, alkotó ember körül mindig kupleráj van.” – mondotta egyszer apukám, amikor a munkaasztalán lévő káoszt kritizáltam… úgy éreztem, ez az őszintén kicsúszott félmondat végre rólam is leveszi a “rendetlen kislány” bélyeget, és áthelyez a kreatív elmék sokkal magasztosabb kasztjába.

Tovább >

A Műhely – műhelyasztal (8)

A Műhelybe már rééégóta kieszeltem, hogy egy igazi, öreg, viseltes műhelyasztalt szeretnék munkaállomásnak. Ezt a satupadot több hónapnyi keresgélés után a Jófogáson vadásztam le. A vicc az volt a sztoriban, hogy az eladó “újszerű”-ként hirdette, én pedig éppen a leharcolt, tökéletlen, mesemondós fafiókjai miatt szerettem bele, az újszerű állapotú darabok nem is hoztak lázba. Így valószínűleg mindketten úgy éreztük, ezzel az adásvétellel megcsináltuk az évszázad üzletét. 😀

Tovább >

A Műhely – A hajópadló lerakása (6)

Összeszedtem a hajópadló lerakásának lépéseit. A munka elkezdése előtt okozott egy kis fejtörést, hogy mire lesz pontosan szükségünk, mihez fogjunk először, satöbbi: ezért gondoltam, hogy hasznos lehet egy rövid útmutató.

Tovább >

A Műhely – Padló-dilemma (5)

A Műhelyben eredetileg arra gondoltam, hogy meghagyom a betonaljzatot nyers formájában, így egyszerre spóroljuk meg a további burkolat költségét, illetve kapunk egy egyedi és vagány padlózatot. Nos, ez nem jött be.

Tovább >

A Műhely – Mosdósarok (4)

A Műhelyben egyelőre egyetlen sarkocska van, amire jól esik ránézni: a mosdó. Jó ideje használatba vettük, ígértem is már, hogy megmutatom… hát íme!

Tovább >

A Műhely – Nehéz idők (3)

Régóta lapítok a Műhely-építéssel kapcsolatban… no nem azért, mert nem lenne miről írni: sőt! Aki emlékszik még az epikus művek szerkezetére irodalom óráról, sejtheti, hogy az idilli előkészítést mi követi… bizony: a Bonyodalom!

Tovább >
1 2 3