A laminált bútor is átfesthető! – …de vajon érdemes-e rá?

Ági, 2021. 08. 13.

Ha lapozgattad már a blogot, akkor tudhatod, hogy a bútorfestésben szeretem a kicsit reménytelen kihívásokat (mint mondjuk ez is meg ez is). Hát vannak olyan bútorok, amikről nem nyilvánvaló, hogy értéket hordoznak, na. – Az ilyen darabokat pedig pont azért alakítgatom örömmel, mert itt egy-két ötlet sokkal nagyobbat szól, mint egy már kezdéskor is csinos bútornál.

 

laminált bútor felújítása - Azúr Bagoly

A laminált bútor átfestésekor egy kifejezetten olcsó cuccra dolgozunk: ez a komód például több helyen sérült már, így kevesebb, mint 6 ezer forintért vettem.

 

A bútorlap szerintem egy utálatos dolog. Ez a kategória a bútorkészítés legalja, mert a legtöbb darab formailag, szerkezetileg, és hát anyaghasználatban is marhára igénytelen, hiszen általában az egyetlen cél a költségminimalizálás egy ilyen bútor elkészítésekor. …mindez igencsak nem használ a stílusnak (meg egyébként a használhatóságnak sem).

A laminált bútor a „mindenúgyiseldobható” vezérelv szerint készül (ami szerintem ma már önmagában felháborító dolog): ha a felület megsérül, akkor ez már egyedül átfestéssel javítható, másképp irány a kuka…

A felvált laminálás alatt látható lesz a forgácslemez, a nedvességtől felpuklisodó felület nem csiszolható simára nyom nélkül stb., szóval a bútorlap nem egy hosszútávra tervezett dolog.

 

A laminált bútor az Extra-Bond használatával egyszerűen átfesthető (még érdesítés sem feltétlenül szükséges hozzá), 2-3 réteg bútorfestékkel pedig teljesen megújul a felület. Az eredmény így legalább annyira ellenálló lesz, mint maga a bútorlap volt (sőt, ha ügyes vagy, akkor az átfestett felület még tartósabb is egy strapabíró felületzáró réteggel). Ez az átfestés akár ismételhető is, tehát ha ráunsz a stílusra vagy ha megsérül a felület, akkor egy kevés munkával akárhányszor megújíthatod a bútorodat.

 

Ha érdekel, hogy pontosan milyen lépésekben érdemes haladnod a laminált bútor átfestésekor, akkor olvasd el ezt a cikket: ÚTMUTATÓ A BÚTORLAP ÁTFESTÉSÉHEZ >>>

 

 

Na, szóval a laminált felület is átfesthető, ez tiszta sor. Éljen!

…engem ugyanakkor jobban foglalkoztatott az a kérdés, hogy lehet-e stílusosan alakítani az ilyen viszonylag reménytelen bútorokat. Egy béna felépítésű bútor nem lesz menő attól, hogy más színű.

 

laminált bútor festése tejfestékkel – Azúr Bagoly

Míg egy szép formájú bútornál sokszor már a fedőfestés is elég látványos eredményt hoz, addig a laminált bútor felújításakor az átfestés mellett érdemes még más stíluselemekben is gondolkodnod.

 

…persze nem kell, hogy minden bútor szuperkülönleges legyen az otthonodban, de ha az a terved, hogy épp egy ilyen laminált cuccból alakítasz valamilyen látványos darabot, akkor íme pár stílustipp:

FESD LE A FELÜLETET!

Ez elég nyilvánvaló, de csak ideírom, mert nem érdemes megfeledkezned róla.😆

Hát szerintem kevés jobb dolog történhet a bútorlappal, mint ez, itt: a nagyon műanyag felületet néhány réteg látványra-tapintásra is nagyon természetes tejfestékkel szépen eltakarjuk.  Ez a szín a Borostyán.

CSERÉLD LE A ZSANÉROKAT!

Az olcsó zsanér nem állítható precízen, ezért áll olyan össze-vissza minden ajtó a legtöbb bútoron, például.

A legtöbb esetben a béna illeszkedés oka a rossz zsanér. Ha nincs kedved a zsanércseréhez (én sem csináltam most meg ezen a komódon), akkor legalább állítsd be rendesen a meglévő felfüggesztéseket, mert ezzel is javíthatsz az összképen.

CSERÉLD LE A FOGANTYÚKAT!

Figyelem! Most egy Univerzális Igazság következik. Khm! Íme: Minden Bútor Igényesebbnek Tűnik, Ha Egy Különleges Fogantyú Van Rajta, Ami Normális Anyagból Van (fa, kerámia, fém, márvány stb.).

laminált bútor festése – Azúr Bagoly

A webáruházunkban is válogathatsz ám stílusos bútorgombokat. 

SZERELJ A BÚTORRA ÚJ LÁBAKAT!

A legtöbb laminált bútor dobozalakú, ezért formailag sokat javíthatsz ezzel a trükkel egy ilyen esetlen darabon. (…csak a választáskor figyelj arra is, hogy stabil maradjon az egész!)

Ha a bútorláb épp nem kapható a megfelelő színben, akkor fesd át bátran azt is, hogy passzoljon a megcélzott stílushoz! Ilyen hajtűláb például valamiért nem nagyon kapható fémszínekben, ezért előkaptam a sprayfestéket… 

HA ELBÍRJA A TÉR, AKKOR VALAMILYEN MODERN MINTÁVAL IS FELDOBHATOD A LAMINÁLT BÚTORODAT.

A dekoráláshoz sokfajta technika alkalmas itt is: bevonhatod az ajtókat vagy akár az egész darabot valamilyen menő papírral, stencilezhetsz, csinálhatsz geometrikus mintázatot maszkolószalaggal stb. (Ne felejtsd el, hogy a stílusnak passzolnia kell a bútor formavilágával is valahogyan, szóval kerüld a régies  elemeket, mint az antikolás meg a többiek…)

 


Hát igen… ha laminált bútor átalakításával tervezel, akkor készülj fel rá, hogy minden többet ér végül majd a bútoron, mint a konkrét bútordarab, amiből kiindultál. 🙃⁠ Ha összehasonlítod egy hasonló új bútorral az egészet, akkor azért még mindig jobban jössz ki anyagilag a házilagos átalakítással (ráadásul így a stílust teljesen az ízlésedhez szabhatod).

…szóval összességében nagyon is kifizetődő dolog a laminált bútor átalakításával foglalkoznod!

laminált bútor festése tejfestékkel – Azúr Bagoly

 

A laminált bútor is érdemes tehát a felújításra: pár réteg tejfestékkel igenis alakítható stílusos darab még egy ilyen reménytelen cuccból is. – …szóval markolj ecsetet, aztán váltsd meg a világot!

 



bútorfestés ilyen volt – ilyen lett bútorfelújítás

19 hozzászólás “A laminált bútor is átfesthető! – …de vajon érdemes-e rá?” bejegyzéshez

  1. Nagyon szép lett! Azt esetleg meg tudnád írni, hogy a lábakat hol szerezted be?

    1. E-bay-ről rendeltem őket még régebben (ha úgy keresel, hogy “hairpin leg” vagy ilyesmi, akkor találsz ilyeneket). Nem ilyen színűek voltak eredetileg, úgyhogy lefújtam őket sprayfestékkel.
      Örülök, hogy tetszik a bútor! 🙂

  2. Nagy -nagy wow. Hihetetlenül stílusos, vagány darab lett belőle. A cikkeid elején az előtte fotóknál mindig el szoktam fantáziálni arról, hogy vajon én milyen végéredményt hoznék ki belőle, de ez felülmúlta az elképzeléseimet. Hatalmas nagy gratula, irtó jót tett neki az átalakítás.

    1. Köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy tetszik az átalakítás! …meg annak is, hogy kellemesen meglepődtél az eredményen, az mindig jó, ha kiderül, hogy több van a bútorban, mint ami elsőként látszik. 🙂

  3. Köszönöm az ötletet,van jó pár laminált butorom,kedvet kaptam az átfestéshez.

    1. Örülök, hogy kedvet kaptál! 🙂 Sok örömöt kívánok a bútorfestéshez!

  4. Nekem is tetszik nagyon! Hol szerzed be ezeket a különleges bútorgombokat?
    Köszi a választ előre is! Üdv, Eszter

    1. Szia Eszter, köszönöm szépen! 🙂 A bútorgombokat a legtöbbször a ZaraHome-ban szerzem, ezek is onnan vannak. (Nem sokszor megyek, de ha igen, akkor betárazok többfajtából is, főleg ha leárazás van, hehe. 😀 Szóval ezeket is régebben vettem, de azért érdemes most is szétnézned náluk, szerintem.) Üdv: Ági

  5. Helló! Konyhabútorhoz milyen zárást ajánlotok? Eléggé igénybe vett, alaposan kell takarítani és viszonylag gyakran. Köszi előre is!

  6. Hol lehet kapni hajtűlábat? Nem találtam sehol a neten. Megköszönöm a választ.

    1. Ezeket e-bay-ről rendeltem még régebben (ha úgy keresel, hogy “hairpin leg” vagy ilyesmi, akkor találsz ilyeneket). Nem ilyen színűek voltak eredetileg, úgyhogy lefújtam őket sprayfestékkel.

    1. Köszi! Örülök, hogy tetszik! 🙂 (Ja, és nekem is a zöld a kedvenc színem!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kapcsolódó blogbejegyzéseink

bútorfestés-iskola: szakszótár bútorfestéshez

SZAKSZÓTÁR bútorfestéshez

2020. 06. 19.

Ha itt-ott olvasgatsz a bútorfestésről, akkor előfordulhat, hogy találkozol egy-egy olyan kifejezéssel, amiről fogalmad sincs, hogy mit jelenthet. – Ugye, hogy így van? (Ja, én is jártam ebben a cipőben, amikor a kezdetekkor csak döbbenten pislogtam néhány szófordulat után.)

Ez a szakszótár végre feloszlatja a ködöt!

Tovább >

A Tejfesték Mint Természetes Falfesték

2019. 03. 14.

A tejfesték már évszázadok óta használatos nem csak bútorok, de falfelületek festésére is. Tudtad például, hogy az egyiptomi piramisokban található freskók is tejfestékkel készültek? – Bizony! …az tehát biztos, hogy a tartósság nem probléma. 🙂 – Ééés az előnyös tulajdonságok sora ezzel nem ér ám véget!

Tovább >

színrecept: FÁTYOLFELHŐ

2020. 10. 20.

Ez egy üde pasztellkék szín, amiben a csipet fakó tónus a trükk ahhoz, hogy az eredmény nem egy szimpla babakék, hanem egy visszafogott, mégis lenyűgöző árnyalat lesz!

Itt van hozzá a recept…

Tovább >

A Fatapasz Használata

2015. 09. 14.

A varázslatos régi bútorok (főleg a jó áron kapható darabok) gyakran sérültek, karcosak, repedtek… ha eddig az ilyesfajta hibák elvették a kedved a bútorfelújítástól, akkor hajolj közelebb, mert súgok egy titkot: FATAPASZ! 🙂

Tovább >

Ha úgy érzed, hogy kell azért egy kis segítség a bútorfestéshez, akkor csatlakozz a hírlevelünk olvasótáborához.

A hírleveleinkben a leghasznosabb tippeket osztom meg a bútorfestéssel kapcsolatban, úgyhogy ha érdekel a téma, akkor érdemes feliratkoznod.

...üdvözlésképpen pedig rögtön kapsz egy ötlettárat ajándékul: 5 szokatlan, mégis harmonikus színpaletta, amiket felhasználhatsz a bútorfestéshez.

Itt add meg az e-mail-címed:

Ha úgy érzed, hogy kell azért egy kis segítség a bútorfestéshez, akkor csatlakozz a hírlevelünk olvasótáborához.

A hírleveleinkben a leghasznosabb tippeket osztom meg a bútorfestéssel kapcsolatban, úgyhogy ha érdekel a téma, akkor érdemes feliratkoznod.

...üdvözlésképpen pedig rögtön kapsz egy ötlettárat ajándékul: 5 szokatlan, mégis harmonikus színpaletta, amiket felhasználhatsz a bútorfestéshez.

Itt add meg az e-mail-címed: