

Ombre-technika, azaz színátmenetes festés: ennél az átalakításnál ez az egyetlen dekorációs módszer felel a lehengerlő végeredményért.
Ombre-technika, azaz színátmenetes festés: ennél az átalakításnál ez az egyetlen dekorációs módszer felel a lehengerlő végeredményért.
Ezúttal is az IKEA egyik legeslegegyszerűbb bútorából indultam ki:
Az ombre-festés során szuperül el lehet merülni a színek varázsában, hiszen két árnyalat közötti átmenetben rengeteg gyönyörű tónus fedezhető fel.
Hmm, emlékszel még arra, hogy mi indított el az IKEA-hack-kalandjaim útján még 5 bútorral ezelőtt? – Nem igazán volt merszem olyan kreatív eszközökhöz nyúlni a bútorátalakítás során, amiket pedig álmélkodva csodáltam. Hát az OMBRE éppen ilyen volt: irigykedve nézegettem, de sosem mertem kipróbálni. …eddig! 🙂
Az ilyen élmények miatt örülök nagyon annak, hogy belefogtam ebbe a sorozatba: ez a saját magamnak szabott kihívás abszolút meghozta azt, amit vártam tőle: sok-sok kreatív tapasztalattal lettem gazdagabb ez alatt a bő egy hónap alatt!
Őszintén szólva nem volt eddig olyan technika a bútorfestés terepén, amivel annyit szenvedtem volna, mint a finom színátmenet kialakításával. – Örömmel jelentem viszont, hogy mostanra megtaláltam azt az egyszerűen használható módszert, amit bárkinek szívesen tudok ajánlani. Juppííí! 🙂
Az ihletet az a mozdulat adta, amikor egyszer összelöttyintettem egy adag Levendula és egy adag Görögkék színű tejfestéket… Gyönyörű árnyalatok kavarogtak a tálkában! – Így aztán az ombre-komódon a Levendulát mélyítettem a Görögkékkel. A bútor legsötétebb tónusa így is valahol félúton van a két szín között (a Görögkék ennél még jóval erősebb árnyalat).
A végeredmény aztán engem leginkább az alkonyati égboltra emlékeztet. 🙂
Te milyen színeket mosnál össze legszívesebben? – Írd meg kommentben, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre!
Ígértem, hogy az IKEA-hack-kihívás harmadik állomását is megmutatom: íme! 🙂 – Ha a decoupage-technikáról a kb. 15 évvel ezelőtti szalvétamánia jut az eszedbe, akkor érdemes új szemmel rácsodálkoznod a papírral való díszítés sokszínű lehetőségeire… Hidd el: ez a technika a legegyszerűbb módszerekkel is elképesztően látványos eredményt képes nyújtani!
Tovább >Ez az átalakítás azt mutatja meg, hogy egy bútor stílusa rafinált festészeti technikák elsajátítása nélkül is karakteresen átszabható ám! – Hidd el: éppen elég az, ha a kiegészítőket jól választod meg és a színeket megfelelően eltalálod. 🙂
Tovább >Az IKEA-hack-sorozat utolsó darabja ismét egy olyan átalakítás, amihez elég volt néhány szuperegyszerű technikát bevetni. – A TEJFESTÉK elképesztően sokoldalú, így az izgalmas végeredményhez elég az anyag remek tulajdonságainak teret adni!
Tovább >A legeslegelső IKEA-hack workshop szuper élmény volt, így aztán gyorsan kigondoltam ám a folytatást! – A workshop kettes számú verziója többek között a STENCILEZÉS rejtelmeit tárja majd fel…
Tovább >
Szólj hozzá!