

A bútornádazás is egy olyan dolog, amiről néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyennel szórakozom majd, pedig igazából nagyon egyszerű az egész, úgyhogy mostmár bátorítalak is, hogy fogj csak hozzá, mert marha jó kaland!
A bútornádazás is egy olyan dolog, amiről néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyennel szórakozom majd, pedig igazából nagyon egyszerű az egész, úgyhogy mostmár bátorítalak is, hogy fogj csak hozzá, mert marha jó kaland!
A házunkban volt régebben egy komód, ami térelválasztóként működött a nappalink és az étkezőnk között. Ez az előző kanapéhoz illett is méretben, de azóta újrarendeztem a dolgokat, így ehhez az új kanapéhoz túl rövid volt már a bútor, úgyhogy elég esetlenül nézett ki az egész:
Épp akkoriban beszereztünk robotokat is a takarításhoz, amiket próbáltunk egy ideig egyik sarokból a másikba rakosgatni, de igazából sehol nem volt már helyük.
A férjem elhatározta hát, hogy majd épít ő egy komódot, csak találjam ki, hogy milyen legyen a bútor.
Ez a bútor birtokolja a leghosszabban-készülő-darab-az-egész-házban címet, mert mindez nagyjából 2 évvel ezelőtt volt. Hát igen, kitörpöltük az egészet, beszereztünk szépséges gerendákat, amikből reméltük, hogy majd egyszer bútor lesz… aztán nagyjából másfél évvel később kaptam meg a nyers komódot a még hátralévő munkákhoz. …van ilyen, na. A boldogság annál nagyobb volt a kész bútor körül, úgyhogy áhítattal kerülgettük, hogy milyen szép darab is lett:
…egészen pontosan még kb. fél évig kerülgettem így, mert úgy éreztem, hogy fontosabb, hogy most épp a pillanatnak éljek, a komód meg várjon csak, amíg ez elmúlik rólam. 😆 Na Karácsony közeledtével mégiscsak összekaptam magam, aztán gyorsan megcsináltam az egészet!
…mert maga a művelet nem volt nehéz egyáltalán: a kezeletlen fa a tejfestéknek (meg ezzel nekem is) kifejezett „jutalomjáték”! A komód a nyers színével is nagyon szép volt ugyan, de az egyéb fafelületekkel már sok volt együtt ebben a térben (a székeink, a sideboard-unk, a képkereteink ráadásul érettebb színű faanyagokból vannak), ezért úgy döntöttem, hogy én bizony lefestem Krémszínnel az egészet!
>>> A kezeletlen fa festéséhez itt olvashatsz tippeket.
A tejfesték azért nekem azért lett a legkedvesebb bútorfesték, mert nem képez vastag bevonatot a felületen, ezért a fa textúrája nem tűnik el a fedőfestés alatt sem:
A tetőlapot 4 réteg tungolajjal kezeltem, hogy nyugodtan pakolhassunk rá (a kávémat a kanapéról átnyúlva, például).
Az egyéb részeket csak 2 rétegben kezeltem a tungolajjal, mert itt ez a védelem is épp elég. A komódot belülről kenderolajjal zártam.
…és akkor vártunk még a bútorgombokra kb. 2 hónapig. 😆
Hát, szóval így.
A bútornádazás extrém dolognak tűnik, pedig igazából nagyon egyszerű! Ez egy olyan technika, amivel szuperül feldobhatsz öreg szekrényeket vagy egyszerű IKEA-bútorokat is. A rattan mostanában ráadásul nagyon menő (meg már 2 évvel ezelőtt is majdnem az volt, hehe): ennek nagyon örülök, mert szerintem tök jó, hogy évtizedek után az ilyen egyszerű dolgokban is újra meglátjuk, hogy valójában milyen szépek. A nádszövet egy természetes anyag, ami nagyon izgalmas textúrával gazdagítja a bútorokat.
A nádszövetet oldalanként kb. 10 cm ráhagyással vágd ki az ajtó méreteihez.
A nádat nedvesítsd meg (be is áztathatod az egészet mondjuk a kádban, kb. 10 percig elég). Ez a lépés azért fontos, mert így rugalmasabb lesz a rattan, tehát könnyebben kezelhető lesz a cucc, plusz egy keveset nyúlik is az anyag, így száradás után még szebben kifeszül majd.
A szövetet helyezd el úgy, hogy a minta az ajtó szélével párhuzamosan fusson, aztán kb. 5 cm-enként tűzd a felülethez (közben folyamatosan feszítsd ki a szövetet).
Ha minden oldallal megvagy, akkor vágd le a felesleget kb. 3 cm ráhagyással.
…ééés már készen is vagy!
Így néz ki a tűzött rész közelről:
…a másik oldalról pedig így:
A robotokat lényegében körülépítettük a bútorral, így most az alsó polcok alatt laknak, onnan nagyon ügyesen kigurulnak, amikor munka van:
Hát milyen sokat számít már, hogy nyitott polcokon vagy néhány csinos bútorajtó mögött tárolunk! – Így most sokkal rendezettebbnek tűnik az összkép, pedig belül pont ugyanúgy vannak a dolgaink, mint eddig. (Sőt: az új komód nagyobb is, úgyhogy a fonalaimnak nyertem egy külön polcot! Jejjj!)
Na, kipróbálod a látottakat valamelyik bútorodon?
Ha lapozgattad már a blogot, akkor tudhatod, hogy a bútorfestésben szeretem a kicsit reménytelen kihívásokat (mint mondjuk ez is meg ez is). Hát vannak olyan bútorok, amikről nem nyilvánvaló, hogy értéket hordoznak, na. – Az ilyen darabokat pedig pont azért alakítgatom örömmel, mert itt egy-két ötlet sokkal nagyobbat szól, mint egy már kezdéskor is csinos bútornál.
Tovább >Vajon a műanyag is átfesthető házilag? – Ezt sokan kérdezitek. Manapság rengeteg dolog készül műanyagból, ez pedig kifejezetten nehéz feladat elé állíthat akkor, ha egy stílusos otthon megteremtését tűzted ki célul.
Tovább >Ma már majdnem minden otthonban van laminált bútor. Ez a bútortípus ugyanakkor formailag, szerkezetileg, és hát anyaghasználatban is kifejezetten igénytelen. Mit tehetsz azért, hogy egy-egy ilyen praktikusan használható bútornak elfogadható stílusa legyen?
Tovább >Egy friss réteg olajjal a kiszáradt fa visszakapja az egészséges színeit, ráadásul az olaj olyan hasznos védőréteget is képez, amivel a darab tovább ellenáll majd az igénybevételnek.
Tovább >
Szia! Nagyon szép lett! Ilyen nádszövetet hol lehet beszerezni? Köszönöm!
Szia, én a NaturTrend-nél vettem, be is linkeltem neked a posztban. 🙂 Üdv: Ági
Fantasztikusan szép, és tényleg egyszerű! Sose jutott volna eszembe, hogy ilyen könnyen megcsinálható. Nagyszerű a kreativitásod, sok lehetőséget villantasz fel előttünk, nagyon köszönöm Neked. Vászonnal már csináltam, de a nádazás egy más textúra, igen tetszetős.Egyébként egy különleges, szép komódot alkottatok! Csak gratulálni lehet ehhez a szépséghez.
Köszönöm szépen, hogy ilyen kedveseket írtál! 😊 Igen, én sem sejtettem, hogy ez a dolog olyan egyszerű, mint amilyen lett, ezért is gondoltam, hogy megosztom. Örülök, hogy tetszik! Ha már vászonnal csináltad, akkor náddal játszva megy majd, szerintem!
Hihetetlen jól néz ki! Nagyon inspiráló!
Örülök, hogy tetszik! 😊
Istenem! Annyi kreatív dolgot látni nálatok. Remélem 1x én is bátran bele merek vágni hasonló munkákba. ♥️
Örülök, hogy tetszenek az ötletek! 😊 Igen, szerintem is a legnehezebb dolog az az egészben, hogy hozzákezdj, hogy leküzdd a kétségeidet (nekem legalábbis így volt), de pont ezért bíztatlak, hogy fogj csak hozzá, mert jóóó lesz! 🙂