Alkotóműhely – asztalok

Ági, 2018. 02. 23.

Ez a beszámoló már régóta esedékes, hiszen az asztalok már az Alkotóműhely legeslegelső, november közepén megtartott workshop-ján is készen álltak, így éppen ideje már, hogy megmutassam ezeket a darabokat Neked.

Ahogyan az Alkotóműhelyben minden, úgy az asztalok elkészítése is közös munka volt: én kitaláltam, a férjem megépítette, majd újra én festettem-felületkezeltem.

A variálhatóság-szállíthatóság kedvéért egyetlen hatalmas asztal helyett 6 darab normál méretű asztallal terveztünk. Az asztalok építése szupergyorsan ment: a lábakat készen vásároltuk, a lapokhoz táblásítva vettük a faanyagot, így a szoknyát és az összekötőelemeket kellett már csak elkészíteni, majd összeszerelni…

 

…a kész darabok gyorsabb ütemben érkeztek a Műhelybe, mint ahogy a festéssel haladni tudtam. 🙂 – Hát már így nyersen is gyönyörű, ugye?

 

Az asztalokat Provence színre festettem vegyszermentes bútorfestékkel. A felületzáráshoz a tungolajat választottam, mert a műhelyasztalok elég intenzív igénybevételnek lesznek kitéve (még akkor is, ha az asztallapot a koszolós munkákhoz lefedjük)

 

Az asztalok körül akár 16 ember is elfér…

 

…az alkotáshoz pedig összesen 360 cm x 160 cm asztalfelület áll rendelkezésre! A rengeteg fényforrásnak köszönhetően pedig bármilyen napszakban szuperül lehet látni, hogy mi folyik a kezeink között (hát TEJFESTÉK, az folyik… hihi).

 

Az alkotótérben még így is jónéhány terv vár megvalósításra:

  • a székek egy részét szeretnénk mutatósabb darabokra cserélni: ezeket már be is szereztük, ám még mind festésre vár
  • a jelenleg üres falszakaszon mutatjuk majd be a tejfesték csodaszép színeit: ez reeeengeteget fog még dobni a helyiség hangulatán
  • a fal mellett egy elég széles, de nem túl mély komódban tároljuk majd a workshop-okhoz szükséges kellékeket

 

…legközelebb itt folytatom, hiszen a fenti listából egyet a héten nagy küzdelmek árán már ki is pipáltunk! 🙂

 

Ha lemaradtál az előző részekről, akkor itt végigolvashatod a Alkotóműhely eddigi történetét.

 



sajátgyártásúak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kapcsolódó blogbejegyzéseink

A Műhely – létrapolc (9)

2017. 01. 20.

“Lányom, alkotó ember körül mindig kupleráj van.” – mondotta egyszer apukám, amikor a munkaasztalán lévő káoszt kritizáltam… úgy éreztem, ez az őszintén kicsúszott félmondat végre rólam is leveszi a “rendetlen kislány” bélyeget, és áthelyez a kreatív elmék sokkal magasztosabb kasztjába.

Tovább >
bútor felújítás ötletek – rusztikus mosdószekrény – Azúr Bagoly

Rusztikus Mosdószekrény

2017. 11. 24.

Sokszor kérdezitek, hogy lehet-e a tejfestéket a vizes helyiségekben alkalmazni. – Igen: mindez a megfelelő felületvédelmen múlik csak! 🙂 Az Alkotóműhely mosdópultját is ezt az elvet szem előtt tartva készítettük.

Tovább >
bútornádazás házilag - útmutató

a nádazott komód

2022. 03. 18.

A bútornádazás is egy olyan dolog, amiről néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyennel szórakozom majd, pedig igazából nagyon egyszerű az egész, úgyhogy mostmár bátorítalak is, hogy fogj csak hozzá, mert marha jó kaland!

Tovább >

A Szekrény az Előszobánkban

2020. 04. 02.

Az előszoba berendezéséhez kellett egy tárolószekrény… mégpedig olyan, ami jól rendszerezhető, de nem foglal túl nagy helyet (mert az előszoba nálunk valójában csak egy sarok).

Tovább >