Amikor megkaparintottam ezt a réges-régi utazóládát, akkor azonnal elvarázsoltak a sokéves használat után hátramaradt ütés-kopásnyomok rajta. Tudtam, hogy ezeket a tökéletlenségeket sem elfedni, sem kijavítani nem szabad, hiszen azzal elveszne a láda története… vele együtt pedig a darab különleges karaktere is.
Ez az “értékmegőrzés” azonban nem is volt olyan egyszerű feladat: sem első, sem második nekifutásra nem sikerült a kívánt eredményt elérnem: se a festés, se az antikolás nem vált be ennél a ládánál. Végső elkeseredésemben aztán úgy döntöttem, hogy nem csak a régi szürkészöld, hanem az újonnan felkent Palakék festék sem maradhat: tiszta lapot kellett nyitni! Meglepő módon éppen így talált magára ez a darab…
…a felület struktúrájában megragadt festék izgalmasan kiemeli a fa erezetének szépségét…
…a kopások-sérülések meséjét:
A viaszolás előtt egy nagyon vékony, Kagylóhéj színből készített páccal kentem csak át a felületet (azért, hogy a fenyő színe kevésbé sötétedjen):
A láda végül kapott négy kereket: így dohányzóasztalnak is beillik akár.
Az Uszadékfa az a fajta szín, ami elsőként talán semmilyennek, unalmasnak hat… ám amint a bútorra kerül, feltárja az izgalmas árnyalatait: barna is és szürke is… sötét is és világos is… a tejfesték-paletta egyik legkedvencebb tagja! 🙂
Tovább >
A lila rengeteg árnyalatából bizony kevés az, ami egy bútorra festve is megállja a helyét, így sokáig keresgéltem, míg megtaláltam azt a színt, ami megfelelően sokoldalúan alkalmazható. – Nos, itt van…
Tovább >
Ez az asztal igencsak ütött-kopott állapotban volt a megismerkedésünk idején.
Tovább >
Réges-régóta kerestük azt az időtálló árnyalatot, ami tökéletesen megragadja a vidéki stílusok rusztikus báját, ugyanakkor a kifinomult elegancia sem hiányzik belőle.
Tovább >
Szólj hozzá!